Ben azafajta ember, akinek jellemén, tettein, és azoknak következményein gyakran elgondolkodnak az emberek. Hogy lehet, hogy egy ilyen elkényeztetett, szétszórt, lusta semmirekellő ennyire népszerű legyen? Hogy lehet, hogy ennyire hadilábon áll a tanulással, nameg a szabályokkal, és mégis prefektus? Bizony, többen megkérdőjelezték Rigoritas professzor épelméjűségét, miután kinevezte Bent prefektusnak. S mondhatjuk, joggal, Ugyanis ilyen hanyag prefektusa régen volt bármely háznak. Nem mintha ez csak Ben lelkén száradna: nem volt ő mindig ilyen, sőt, egészen harmadéves koráig valóban minden rendben volt körülötte. Erős közepes tanuló volt, nemkereste a bajt. A szülei válása azonban teljességgel felborította az életét,h irtelen kétfelől kezdték el húzni, mindenhonnan ígérgetéseket hallott, kiejtett valamit a száján, és már meg is kapta... Pillanatok alatt elkényelmesedett, elkényeztették, ő pedig hagyta magát. Mindazonáltal nem csak elkényelmesedett, de jelentősen megkeseredett. Akkor kezdődött ez a szétszórtság, ez a hanyagság, a nemtörődömség. Keresi, hogy hol bújhat ki a szabályok alól, felelőtlen, állandóan zavarja az órák menetét - már ha bemegy rájuk - , nem készíti el a házi feladatait, visszabeszél, és ha valamihez nincsen kedve, egyszerűen nem teszi meg. De persze ha valamit szeret... Akkor viszontláthatjuk a régi Bent, aki lelkes volt, és keményen dolgozott, csak sajnos igen kevés tantárgy van, ami ezt ki tudja belőle váltani. Nincs túl sok barátja, viselekdése egyre inkább elzavarta maga körül az embereket, mégsincs senki, aki utálná, vagy inkább ne kedvelné. Ugyanis bárki szívesen viccelődik, beszélget vele, csupán a közelebbi barátságát nem kívánják. Pedig éppen erre lenne szüksége: barátokra. Olyasvalakikre, akik kihúzzák ebből a gödörből, és visszahozzák azt a kedves, mindig vidám, lelkes fiút, aki volt.